Torok, tüdő, légzőszervek, levegő >> kifejezések, állandó szókapcsolati rendszerek, funkciói, jelentései:
Összesítve: Számomra a légzés maga az élet. A levegő a lélek. Lehet, hogy a jellemünk, viselkedésünk a vérben, illetve tanult viselkedési formában rejlik, de a légzésünk független mindentől. Automatikus, mint minden váratlan eseményre adott reakciónk… amikor csak az ösztönünk működik, megelőzve minden gondolati cselekvést.
A lelkünk maga a levegő. Ha túlságosan izgatottak vagyunk, levegő után kapkodunk, ha elképedünk, megáll bennünk a „lélek”. Ha jól érezzük magunkat, mély lélegzetvétellel (és lecsukott szemmel) tesszük még kellemesebbé, mélyebbé az érzést. Visszatartott lélegzettel figyelünk, vagy várunk valamire… Sóhajtozunk, ha szerelmesek, vagy szomorúak vagyunk. Légzéstechnikákat alkalmazva meditálunk. Ősi keleti kultúrákban légzésre alapuló lazítási gyakorlatokat alkalmaztak a higgadt, megfontolt, tiszta gondolkodás érdekében… Lásd jóga.
Ezért, Mózessel ellentétben, én azt gondolom, hogy önmagunk az első levegővétellel leszünk. Ha nem veszünk levegőt, nem kezdődik el az életünk. Ha veszünk, megéljük az első fájdalmat, mely azt tükrözi, senki sem garantálja, hogy az élet egy fáklyásmenet.-- Fájdalmas és küzdelmes lesz. Azt is megtanuljuk, hogy minél erősebb a fájdalom, minél hangosabban „ordítunk”, annál erősebbek lesznek hangszálaink, annál hamarabb és jobban tágul a tüdőnk, miközben erősebbek leszünk, s egyre kevésbé fáj.-- Megtanuljuk, hogy az életnek ára van, s hogyan tudjuk a fájdalmat lerövidíteni. Később azt is megtanuljuk, hogyan örülhetünk neki.
Figyeljük csak meg; ha valaki nagyon örül valaminek, kinyílik a szája, de a legtöbb ember – főleg nők -, azonnal a szájuk elé teszik a kezüket. Legtöbb esetben mindkettőt. Miért? Biztosan nem attól tartanak, hogy hideg levegőt fognak bekapkodni, vagy beleszáll egy légy… A lelkünket őrizzük így. Azt a „torokszorító” örömöt, amit akkor, abban a pillanatban megélünk. Benn tartjuk, akaratlanul is.
Ha megijedünk, ugyanúgy a szánk elé kapjuk a kezünket, de a szánk csukva marad… Kívül rekesztve ezzel azt a veszélyt, amitől megriadtunk… De, a levegő bennmarad, „elakad a lélegzetünk”.
Megér egy próbát: Érintsük meg a szánkat valamelyik ujjunkkal minél nagyobb felületen (ne ujjbeggyel, hanem „hosszában”), csukott szájjal, s úgy, hogy az orrunkon se áradjon ki levegő. Nem fogunk érezni semmi különöset.
Ha ugyanezt megismételjük kissé nyitott szájjal, s gyengén kiáramló levegővel, meg fogunk lepődni! Legkevesebb, hogy egyfajta gyengédség fogja átjárni szívünket… Ha van társunk, érdemes egymáson kipróbálni, akkor talán még némi erotika is vegyülhet a kísérletbe…
Lehet-e levegő nélkül nevetni? Mindegy, hogy be- vagy kiáramló nélkül! Nem fog menni! Az orrunkon kellemesen lágy levegőt fújunk ki, még mosolygás közben is.
Van, aki a tengert (pl. én), van, aki a hegyeket, és van, aki a végtelen rónát, pusztaságot imádja. Mindegyikben van valami közös; a monumentalitás. Hol szárnyalhatna szabadabban a „lélek”, mint kinn a végtelen, kristálytiszta levegőjű „szabad”-ban, ahol mi magunk eggyé válhatunk a végtelennel? Megsemmisülhetünk, „megszűnhet anyagi” létünk. Ahol egyszerre érezhetjük, milyen kis mikro-porszemek vagyunk, s mégis milyen nélkülözhetetlen részecskéje a végtelennek. Mint a csepp a tengerben…
Amikor egy csecsemő – egyéb módon kifejezni nem tudván magát – kétségbeesetten sír, teljesen kipréseli a levegőt magából, szinte elkékül. És miután végre édesanyja vigasztaló karjai között találja magát, még sokáig „csuklás-szerű” levegővétellel hüppög. Hirtelen, és minél gyorsabban visszakapni lelkének „kipréselt reményét”.
De, mi is az a levegő? Egy ember egy óra alatt kb. 20 liter oxigént „fogyaszt” el, ami a levegő összetételének csak 20-21 %-a. Amit beszívunk, több mint 76-78 %-ban nitrogén, 0,7-1,2 %-ban argon, picinyke hélium, neon, xenon, szén-dioxid, még kripton is, valamint néhány egyéb összetevő, mint ózon, ammónia, savszármazékok… >> mind, mind az Univerzum kis arányú komponensei. Nincs rá remény, de érdekes lenne egyszer megtudni, hogy maga a Föld aránya az Univerzumhoz képest, megegyezik-e az összetevőkével…? Hm.
Összesítve: Számomra a légzés maga az élet. A levegő a lélek. Lehet, hogy a jellemünk, viselkedésünk a vérben, illetve tanult viselkedési formában rejlik, de a légzésünk független mindentől. Automatikus, mint minden váratlan eseményre adott reakciónk… amikor csak az ösztönünk működik, megelőzve minden gondolati cselekvést.
A lelkünk maga a levegő. Ha túlságosan izgatottak vagyunk, levegő után kapkodunk, ha elképedünk, megáll bennünk a „lélek”. Ha jól érezzük magunkat, mély lélegzetvétellel (és lecsukott szemmel) tesszük még kellemesebbé, mélyebbé az érzést. Visszatartott lélegzettel figyelünk, vagy várunk valamire… Sóhajtozunk, ha szerelmesek, vagy szomorúak vagyunk. Légzéstechnikákat alkalmazva meditálunk. Ősi keleti kultúrákban légzésre alapuló lazítási gyakorlatokat alkalmaztak a higgadt, megfontolt, tiszta gondolkodás érdekében… Lásd jóga.
Ezért, Mózessel ellentétben, én azt gondolom, hogy önmagunk az első levegővétellel leszünk. Ha nem veszünk levegőt, nem kezdődik el az életünk. Ha veszünk, megéljük az első fájdalmat, mely azt tükrözi, senki sem garantálja, hogy az élet egy fáklyásmenet.-- Fájdalmas és küzdelmes lesz. Azt is megtanuljuk, hogy minél erősebb a fájdalom, minél hangosabban „ordítunk”, annál erősebbek lesznek hangszálaink, annál hamarabb és jobban tágul a tüdőnk, miközben erősebbek leszünk, s egyre kevésbé fáj.-- Megtanuljuk, hogy az életnek ára van, s hogyan tudjuk a fájdalmat lerövidíteni. Később azt is megtanuljuk, hogyan örülhetünk neki.
Figyeljük csak meg; ha valaki nagyon örül valaminek, kinyílik a szája, de a legtöbb ember – főleg nők -, azonnal a szájuk elé teszik a kezüket. Legtöbb esetben mindkettőt. Miért? Biztosan nem attól tartanak, hogy hideg levegőt fognak bekapkodni, vagy beleszáll egy légy… A lelkünket őrizzük így. Azt a „torokszorító” örömöt, amit akkor, abban a pillanatban megélünk. Benn tartjuk, akaratlanul is.
Ha megijedünk, ugyanúgy a szánk elé kapjuk a kezünket, de a szánk csukva marad… Kívül rekesztve ezzel azt a veszélyt, amitől megriadtunk… De, a levegő bennmarad, „elakad a lélegzetünk”.
Megér egy próbát: Érintsük meg a szánkat valamelyik ujjunkkal minél nagyobb felületen (ne ujjbeggyel, hanem „hosszában”), csukott szájjal, s úgy, hogy az orrunkon se áradjon ki levegő. Nem fogunk érezni semmi különöset.
Ha ugyanezt megismételjük kissé nyitott szájjal, s gyengén kiáramló levegővel, meg fogunk lepődni! Legkevesebb, hogy egyfajta gyengédség fogja átjárni szívünket… Ha van társunk, érdemes egymáson kipróbálni, akkor talán még némi erotika is vegyülhet a kísérletbe…
Lehet-e levegő nélkül nevetni? Mindegy, hogy be- vagy kiáramló nélkül! Nem fog menni! Az orrunkon kellemesen lágy levegőt fújunk ki, még mosolygás közben is.
Van, aki a tengert (pl. én), van, aki a hegyeket, és van, aki a végtelen rónát, pusztaságot imádja. Mindegyikben van valami közös; a monumentalitás. Hol szárnyalhatna szabadabban a „lélek”, mint kinn a végtelen, kristálytiszta levegőjű „szabad”-ban, ahol mi magunk eggyé válhatunk a végtelennel? Megsemmisülhetünk, „megszűnhet anyagi” létünk. Ahol egyszerre érezhetjük, milyen kis mikro-porszemek vagyunk, s mégis milyen nélkülözhetetlen részecskéje a végtelennek. Mint a csepp a tengerben…
Amikor egy csecsemő – egyéb módon kifejezni nem tudván magát – kétségbeesetten sír, teljesen kipréseli a levegőt magából, szinte elkékül. És miután végre édesanyja vigasztaló karjai között találja magát, még sokáig „csuklás-szerű” levegővétellel hüppög. Hirtelen, és minél gyorsabban visszakapni lelkének „kipréselt reményét”.
De, mi is az a levegő? Egy ember egy óra alatt kb. 20 liter oxigént „fogyaszt” el, ami a levegő összetételének csak 20-21 %-a. Amit beszívunk, több mint 76-78 %-ban nitrogén, 0,7-1,2 %-ban argon, picinyke hélium, neon, xenon, szén-dioxid, még kripton is, valamint néhány egyéb összetevő, mint ózon, ammónia, savszármazékok… >> mind, mind az Univerzum kis arányú komponensei. Nincs rá remény, de érdekes lenne egyszer megtudni, hogy maga a Föld aránya az Univerzumhoz képest, megegyezik-e az összetevőkével…? Hm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése