Idő > kifejezések, állandó szókapcsolati rendszerek, funkciói, jelentései:
Az idő: a negyedig dimenzió, helyek, helyzetek, tárgyak, élőlények „pontosabb” meghatározására.
Ember „alkotta” fogalom, saját életének újabb korlátok közé szorítására. Több szempontból is baromságnak tartom. Leginkább „természet-ellenessége” miatt. Minden élőlénynek – így az embernek is -, megvan a saját élet(bio)ritmusa, amit nem lenne szabad korlátok közé szorítani.
A növények, az állatok pontosan tudják, mikor mi a teendőjük, pedig egyiken sem láttam kar(láb)órát.
A paraszt (nem pejoratív!) sem azt mondja, hogy március 5.-e van, mennem kell ásni, hanem azt, felengedett a fagy, megkezdhetjük a tavaszi munkákat. És pontosan tudja mit, mikor kell tennie az újabb fagy beálltáig, anélkül, hogy az órát nézné. A Nappal ébred, nem vekkerre, s addig munkálkodik, amíg világos van… Neki és a többi „természet gyermekének” (civilizációtól mentes emberi törzsek, vagy éppen pl. erdőjárók) a Nap és a csillagok járása mondja meg mikor, mit kell tennie.
Még ezen az egy bolygón sem egyforma az idő emberi értelmezése. A Wall Streeten néhány másodpercnyi késés milliós üzleteket tehet tönkre, de Afrikában pl. egy konkrét időpontra megbeszélt találkára napokig várnak az emberek, mert ott az a természetes.
Az idő sohasem „pontos”. XIII. Gergely pápa elfogadta a julián naptár szükséges módosítását, de a mai napig vitatott még a kezdő dátuma is! Bevezetése némileg javított a helyzeten, de még így is „veszítünk” évente 6 órát a Nap, a Hold és csillagok állása alapján. De, minden negyedik évben „csinálunk” még egy napot. Abszurd!
Valójában tehát, sohasem tudjuk pontosan mennyi az idő. Az angolok a XVIII., a kínaiak csak valamikor a XX. század közepén tértek át a Gergely-naptárra. Népi hagyományaikban azonban még mindig tovább él saját időszámításuk. És mi van a Perzsa, Héber, Iszlám, vagy egyiptomi időszámításokkal? Melyik szerint kellene élnünk? Az pozitív, hogy legalább már „egységesítettük”, fogalmam sincs mi alapján… (Ki volt az erősebb? :D).
Vagy, ki ne tapasztalta volna már, hogy ha hosszabb ideig nincs időkorlátok közé szorítva, mert beteg, vagy szabadságon van, „elcsúszik a ritmusa”? Az első néhány napban még lehet, hogy felébred az addig megszokott időben, de ez egyre inkább kitolódik…
Nem a természetes életritmusunk szerint élünk, hanem alkalmazkodva egy katonás, fegyelmezett társadalmi rendhez. Ez állandó stressz-helyzetben tart minket, amire az első perctől kezdve hozzászoktatjuk a gyermekeinket is, megrövidítve ezzel nem csak a saját, hanem az ő életüket is. Ej, de jó szülők vagyunk! „Nem baj, hogy idegbajos leszel, korán halsz, de megfelelsz idegen elvárásoknak!!!” Hm.
Persze, én sem vagyok kivétel…. Sajnos. Én is pontosságra, a társadalom által előírt követelményekre neveltem a gyerekeimet, igaz, megrövidítve minden szabályt, amit lehetett… (Nem kellett háromóránként tejcsiznie, nem ébresztettem fel miatta. Később sem kellett azért ennie, mert déli 12 óra volt, megtehette akkor, amikor megéhezett. Nem kellett feltétlenül elaludnia este fél nyolckor, de le kellett pihennie, mondjuk egy könyvvel, vagy egy matchboxxal. Nem azért kellett a megígért időre elmennie valahová, hogy pontos legyen, hanem, mert tekintettel kellett lennie arra, aki várt rá. Vagyis, nem azért kellett beérnie az iskolába 8-ra, mert büntetést kap, ha nem teszi, hanem, mert ott volt még másik 25 ember, akit megzavart volna a késésével… stb…) Igyekeztem olyan szempontokat előtérbe helyezni, amivel nem a félelmet, a stresszt nevelem beléjük, hanem a tapintatot, figyelmességet. (Nem is stresszelnek, még vonat-menetrend miatt sem! Hm…)
Viszont az is elég, ha önmagunkba nézünk. Én még nem találkoztam olyan emberrel, aki azt mondta volna „igen, én 37; 43; 51…. stb évesnek érzem magam”. Mindenkiben ott lakozik a kortalanság! Lehetünk bölcsebbek, tapasztaltabbak, gondolkodhatunk időről-időre másként, de érzéseinkben, a lelkünkben nem létezik az idő fogalma. Mindig ugyanannak az embernek érezzük magunkat.
„Time is money: Az idő pénz”: mondják az angolok. El is uralkodott az anyagias szemlélet minden civilizált társadalomban. Jelenleg éppen összeomlani látszik… (Hál’ Istennek! Hátha a helyében a szeretet kap elsőbbséget!) Számomra a pénz mindig szükséges rosszat jelentett. Ha több volt, mint amire szükségem volt, elajándékoztam. Régóta nincs. Több a gondom a csekkekkel, de legalább nem kell aggódnom a válság miatt. Hehe.
Vásárolni mindig utáltam, az utolsó pillanatban indulok neki, akkor is célirányosan. Nem nézek kirakatokat, nem nézelődöm, inkább előtte tájékozódom (barátnők, postaládába dobált „szakirodalom”), hogy hová menjek. Nincs tartalékom (most biztos elúszott volna), nincs külön életbiztosításom, még a halálomra sem kell „kuporgatnom”, nem akarok temetőben „pihenni”.
„Az idő minden sebet begyógyít”: Csakhogy: „Az elefántok nem felejtenek” :-).
Nem gyógyul be minden sebem, hiába próbálom elővenni a legmegértőbb oldalamat.
„Megette az idő vasfoga”: Hát igen. Elöregszik, megöregszik, amortizálódik, elpusztul. Nincs vele semmi bajom!
„Eljárt fölötte az idő”: Lásd előző! Kiterjesztve az élőlényekre, emberekre is. Állandó megújulás. Ezzel sincs semmi bajom. Az életet mindig is egy örökös körforgásnak fogtam fel, beleértve a halált, s a megújulást. No, nem a feltámadásra gondolok, azt baromságnak tartom. Biológiailag egy sima szervesanyag-körforgásnak, szellemileg és lelkileg energiaáramlásnak. Tekintve, hogy a „természet nem pazarol”!
Nem félek a haláltól. Az élettől félek. Attól, hogy nem élhetek abban a minőségben, amiben szeretném. Nem az anyagiakra gondolok. El kell ugyan fogadnom, hogy az életben-maradás egyik eszköze a pénz, dolgozni ráadásul még szeretek is, de minőségen az egymás közötti kapcsolatainkat értem. Szeretni és szeretve lenni, békében, egy erőszak nélküli világban…
„Nincs rá időm!”: Tapasztalatom szerint, mindig mindenre van az embereknek ideje, – HA AKARJA!
Sok esetben összetévesztik a „kedvem”-mel. Nem használtam. Ha valóban fontosabb dolgom akadt, más kötelezettségemnek kellett eleget tennem, megbeszéltem a gyerekeimmel, hogy mikor tudok eleget tenni óhajuknak, s azt be is tartottam. Ezt alkalmaztam más esetekben is, baráti, családi, üzleti körökben… Visszatekintve egy-egy életszakaszomra, fogalmam sincs, hogyan oldottam meg…
„Koromhoz képest”: Sohasem tagadtam le a koromból semennyit. Megszenvedtem minden percét, miért tagadnám el? Sohasem akartam „visszamenni”, újra 16, 28, vagy bármennyi idős lenni. Sokan mondják „jaj, ha még egyszer … lehetnék”. És akkor mi lenne? Másképpen cselekednék? Minek? Hisz mindegy melyik úton haladunk tovább, újabb és újabb hibákat követnénk el. Hiba nélkül nem lehet élni. A hibák adják az életben-maradáshoz szükséges tapasztalatokat. „Ami nem öl meg, megerősít!”. Már klasszikussá vált a mondás, s én is elmondhatom, nagyon is tudom, mennyire igaz! Mindezek ellenére (vagy miatta), azt gondolom, a „koromhoz képest” nem állok rosszul! Ezt kéne felismernie a társadalomnak… és hasznosítania!
„Fiatalság, bolondság” : Lehet. Én csak arra emlékszem, hogy áttáncoltam a tizen..éveimet. Élőzenekaros bálokba jártam, ha tehettem, minden hétvégén. Gyalog jártunk át a szomszédos falvakba táncolni. Iskola, tanulás, tánc. Ezek a legélénkebb emlékeim. Nem sokáig tartott. 17 évesen már dolgoztam, s megismerkedtem gyerekeim apjával. 19 és fél évesen már anya voltam…
Az idő: a negyedig dimenzió, helyek, helyzetek, tárgyak, élőlények „pontosabb” meghatározására.
Ember „alkotta” fogalom, saját életének újabb korlátok közé szorítására. Több szempontból is baromságnak tartom. Leginkább „természet-ellenessége” miatt. Minden élőlénynek – így az embernek is -, megvan a saját élet(bio)ritmusa, amit nem lenne szabad korlátok közé szorítani.
A növények, az állatok pontosan tudják, mikor mi a teendőjük, pedig egyiken sem láttam kar(láb)órát.
A paraszt (nem pejoratív!) sem azt mondja, hogy március 5.-e van, mennem kell ásni, hanem azt, felengedett a fagy, megkezdhetjük a tavaszi munkákat. És pontosan tudja mit, mikor kell tennie az újabb fagy beálltáig, anélkül, hogy az órát nézné. A Nappal ébred, nem vekkerre, s addig munkálkodik, amíg világos van… Neki és a többi „természet gyermekének” (civilizációtól mentes emberi törzsek, vagy éppen pl. erdőjárók) a Nap és a csillagok járása mondja meg mikor, mit kell tennie.
Még ezen az egy bolygón sem egyforma az idő emberi értelmezése. A Wall Streeten néhány másodpercnyi késés milliós üzleteket tehet tönkre, de Afrikában pl. egy konkrét időpontra megbeszélt találkára napokig várnak az emberek, mert ott az a természetes.
Az idő sohasem „pontos”. XIII. Gergely pápa elfogadta a julián naptár szükséges módosítását, de a mai napig vitatott még a kezdő dátuma is! Bevezetése némileg javított a helyzeten, de még így is „veszítünk” évente 6 órát a Nap, a Hold és csillagok állása alapján. De, minden negyedik évben „csinálunk” még egy napot. Abszurd!
Valójában tehát, sohasem tudjuk pontosan mennyi az idő. Az angolok a XVIII., a kínaiak csak valamikor a XX. század közepén tértek át a Gergely-naptárra. Népi hagyományaikban azonban még mindig tovább él saját időszámításuk. És mi van a Perzsa, Héber, Iszlám, vagy egyiptomi időszámításokkal? Melyik szerint kellene élnünk? Az pozitív, hogy legalább már „egységesítettük”, fogalmam sincs mi alapján… (Ki volt az erősebb? :D).
Vagy, ki ne tapasztalta volna már, hogy ha hosszabb ideig nincs időkorlátok közé szorítva, mert beteg, vagy szabadságon van, „elcsúszik a ritmusa”? Az első néhány napban még lehet, hogy felébred az addig megszokott időben, de ez egyre inkább kitolódik…
Nem a természetes életritmusunk szerint élünk, hanem alkalmazkodva egy katonás, fegyelmezett társadalmi rendhez. Ez állandó stressz-helyzetben tart minket, amire az első perctől kezdve hozzászoktatjuk a gyermekeinket is, megrövidítve ezzel nem csak a saját, hanem az ő életüket is. Ej, de jó szülők vagyunk! „Nem baj, hogy idegbajos leszel, korán halsz, de megfelelsz idegen elvárásoknak!!!” Hm.
Persze, én sem vagyok kivétel…. Sajnos. Én is pontosságra, a társadalom által előírt követelményekre neveltem a gyerekeimet, igaz, megrövidítve minden szabályt, amit lehetett… (Nem kellett háromóránként tejcsiznie, nem ébresztettem fel miatta. Később sem kellett azért ennie, mert déli 12 óra volt, megtehette akkor, amikor megéhezett. Nem kellett feltétlenül elaludnia este fél nyolckor, de le kellett pihennie, mondjuk egy könyvvel, vagy egy matchboxxal. Nem azért kellett a megígért időre elmennie valahová, hogy pontos legyen, hanem, mert tekintettel kellett lennie arra, aki várt rá. Vagyis, nem azért kellett beérnie az iskolába 8-ra, mert büntetést kap, ha nem teszi, hanem, mert ott volt még másik 25 ember, akit megzavart volna a késésével… stb…) Igyekeztem olyan szempontokat előtérbe helyezni, amivel nem a félelmet, a stresszt nevelem beléjük, hanem a tapintatot, figyelmességet. (Nem is stresszelnek, még vonat-menetrend miatt sem! Hm…)
Viszont az is elég, ha önmagunkba nézünk. Én még nem találkoztam olyan emberrel, aki azt mondta volna „igen, én 37; 43; 51…. stb évesnek érzem magam”. Mindenkiben ott lakozik a kortalanság! Lehetünk bölcsebbek, tapasztaltabbak, gondolkodhatunk időről-időre másként, de érzéseinkben, a lelkünkben nem létezik az idő fogalma. Mindig ugyanannak az embernek érezzük magunkat.
„Time is money: Az idő pénz”: mondják az angolok. El is uralkodott az anyagias szemlélet minden civilizált társadalomban. Jelenleg éppen összeomlani látszik… (Hál’ Istennek! Hátha a helyében a szeretet kap elsőbbséget!) Számomra a pénz mindig szükséges rosszat jelentett. Ha több volt, mint amire szükségem volt, elajándékoztam. Régóta nincs. Több a gondom a csekkekkel, de legalább nem kell aggódnom a válság miatt. Hehe.
Vásárolni mindig utáltam, az utolsó pillanatban indulok neki, akkor is célirányosan. Nem nézek kirakatokat, nem nézelődöm, inkább előtte tájékozódom (barátnők, postaládába dobált „szakirodalom”), hogy hová menjek. Nincs tartalékom (most biztos elúszott volna), nincs külön életbiztosításom, még a halálomra sem kell „kuporgatnom”, nem akarok temetőben „pihenni”.
„Az idő minden sebet begyógyít”: Csakhogy: „Az elefántok nem felejtenek” :-).
Nem gyógyul be minden sebem, hiába próbálom elővenni a legmegértőbb oldalamat.
„Megette az idő vasfoga”: Hát igen. Elöregszik, megöregszik, amortizálódik, elpusztul. Nincs vele semmi bajom!
„Eljárt fölötte az idő”: Lásd előző! Kiterjesztve az élőlényekre, emberekre is. Állandó megújulás. Ezzel sincs semmi bajom. Az életet mindig is egy örökös körforgásnak fogtam fel, beleértve a halált, s a megújulást. No, nem a feltámadásra gondolok, azt baromságnak tartom. Biológiailag egy sima szervesanyag-körforgásnak, szellemileg és lelkileg energiaáramlásnak. Tekintve, hogy a „természet nem pazarol”!
Nem félek a haláltól. Az élettől félek. Attól, hogy nem élhetek abban a minőségben, amiben szeretném. Nem az anyagiakra gondolok. El kell ugyan fogadnom, hogy az életben-maradás egyik eszköze a pénz, dolgozni ráadásul még szeretek is, de minőségen az egymás közötti kapcsolatainkat értem. Szeretni és szeretve lenni, békében, egy erőszak nélküli világban…
„Nincs rá időm!”: Tapasztalatom szerint, mindig mindenre van az embereknek ideje, – HA AKARJA!
Sok esetben összetévesztik a „kedvem”-mel. Nem használtam. Ha valóban fontosabb dolgom akadt, más kötelezettségemnek kellett eleget tennem, megbeszéltem a gyerekeimmel, hogy mikor tudok eleget tenni óhajuknak, s azt be is tartottam. Ezt alkalmaztam más esetekben is, baráti, családi, üzleti körökben… Visszatekintve egy-egy életszakaszomra, fogalmam sincs, hogyan oldottam meg…
„Koromhoz képest”: Sohasem tagadtam le a koromból semennyit. Megszenvedtem minden percét, miért tagadnám el? Sohasem akartam „visszamenni”, újra 16, 28, vagy bármennyi idős lenni. Sokan mondják „jaj, ha még egyszer … lehetnék”. És akkor mi lenne? Másképpen cselekednék? Minek? Hisz mindegy melyik úton haladunk tovább, újabb és újabb hibákat követnénk el. Hiba nélkül nem lehet élni. A hibák adják az életben-maradáshoz szükséges tapasztalatokat. „Ami nem öl meg, megerősít!”. Már klasszikussá vált a mondás, s én is elmondhatom, nagyon is tudom, mennyire igaz! Mindezek ellenére (vagy miatta), azt gondolom, a „koromhoz képest” nem állok rosszul! Ezt kéne felismernie a társadalomnak… és hasznosítania!
„Fiatalság, bolondság” : Lehet. Én csak arra emlékszem, hogy áttáncoltam a tizen..éveimet. Élőzenekaros bálokba jártam, ha tehettem, minden hétvégén. Gyalog jártunk át a szomszédos falvakba táncolni. Iskola, tanulás, tánc. Ezek a legélénkebb emlékeim. Nem sokáig tartott. 17 évesen már dolgoztam, s megismerkedtem gyerekeim apjával. 19 és fél évesen már anya voltam…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése